Sztárhírek

Kefír

2018.09.19
Kategória: Hírek
Kecskés Tibor, vagyis Kefir és Mihályi Mariann az RTL Klub Nyerő Páros című sztáros vetélkedőjében is megmutatták a nézőknek, mennyire alkotnak összeszokott párost.
A V-Tech egykori énekese és a szőke szépség öt éve alkot egy párt, a kapcsolatukért pedig megküzdöttek, miután az első randijuk csúfosan végződött. Négy évbe telt, mire a 38 éves sztár meghódította a korábban modellkedéssel foglalkozó lányt.

2009-ben az egyik közösségi oldalon ismerkedtek meg, és amikor a Nyíregyházán élő lány egy fotózás miatt a fővárosba utazott, Kefir meghívta vacsorázni. 2010. január 5-i találkozásuk szerelem volt első látásra, ám randi mégis azzal végződött, hogy Mariann faképnél hagyta a sztárt. „Csak akkor derült ki számomra, hogy Tibinek barátnője van, ezt ott árulta el nekem, én pedig azonnal otthagytam”
A következő négy évben gyakran összefutottak, de többnyire csak pár szót váltottak.

Aztán Kefir végül egybalatonfüredi találkozás után heteken keresztül ostromolta a lányt, aki végül belátta,  őket a sors is egymásnak teremtette. Mariann végül szakított akkori párjával, és azóta együtt van az énekessel.

Kefir azt is elárulta, hogy már kinézte a gyűrűt, amivel megkéri Mariann kezét, aztán az esküvőre és a gyerekvállalásra sem kell sokat várni.



Korábbi híreink